A PizzaVas story
Kiskorom óta érdekelt a sütés-főzés és főleg hogy kitapasztalja, hol van az a pont, ameddig el lehet menni a mi kis konyhánkban. Készítettem már sajtot 15 évesen, sütöttem kovászos kenyeret 17 évesen, húztam kézzel rétest 18 évesen, de még sört is főztem 22 évesen. A pizza mindig is érdkelt és az sem tántorított el, hogy több év pizzasütés után, még mindig ugyanolyan száraz, élesztőízű vackot tudtam csak produkálni, mint amilyen a legelső pizzám is volt. A Youtube-on találkoztam először azzal, hogy acélon is lehet pizzát sütni. De még milyet!
El is döntöttem, hogy nekem ilyen kell, de mivel itthon, sőt, Európában nem igazán lehet ilyet beszerezni, felkerestem egy fémipari ismerősömet, hogy gyártsanak nekem egy jó vastag szénacél lapot. Az anyag kivalasztásánal nagyanyám segítséget kértem, aki acéltechnikai diplomával rendelkezik. Kizártuk a rozsdamentes acélt, rossz hővezető képessége miatt és kizártuk az öntöttvasat gyenge hőkapacitása miatt. Így jutottunk az A36-os szénacélhoz, ami tökéletes tulajdonságokkal kecsegtetett... Le is gyártattuk a prototípust.
Az elkészült darabot egyből ki is próbáltam, és attól a naptól lázban égek, hogy végre én is tudok már nápolyi pizzát sütni! Ropogós alj, puha belső! Eldöntöttem, hogy nem tartom meg magamnak az élményt és létrehozok egy vállalkozást. További árajánlatokat kértem, beszéltem sok emberrel, logót terveztettem dizájner unokanővéremmel, weblapot szerkeztettem marketinges barátnőmmel. Míg meg nem született végül a PizzaVas!